„Nem érdekel, mi történt, a célom, hogy a DVTK legyen az első számú vidéki erő!” – megtartotta második miskolci székfoglalóját Kovács Zoltán

Ha már Újpesten nem ültetik bele abba a székbe...

A Diósgyőr labdarúgócsapatának vezetősége a gyenge tavaszi szezonkezdet után februárban kirúgta Vladimir Radenkovics vezetőedzőt, majd ugyanazon év júniusában ismét kinevezte a DVTK élére a szerbet. A szurkolók kiborultak.
Zajlik az élet Miskolcon. A májusban véget ért NB I-es idényben 6. helyen záró DVTK azzal kezdte a csöppet sem unalmas uborkaszezont, hogy elküldte a rövidke regnálása alatt is kétes hírnévre szert tevő fiatal sportigazgatóját, Horváth Csengert, hogy aztán visszahozza a helyére Kovács Zoltánt, aki jó évtizede már dolgozott egy ideig a Diósgyőrnél.
Ezt is ajánljuk a témában
Ha már Újpesten nem ültetik bele abba a székbe...
Az újpesti legenda egyik első intézkedése pedig az lett, hogy megvált a 4 hónappal korábban kinevezett litván vezetőedzőtől, Valdas Dambrauskastól.
Aztán szerdán kiderült, hogy nem Kovács az egyetlen visszatérő: kinevezték ugyanis a DVTK régi-új vezetőedzőjét, Vladimir Radenkovicsot, akinek a helyét éppen a nemrég kirúgott Dambrauskas vette át még az első tavaszi fordulók után…
Ezt is ajánljuk a témában
Nem egész négy hónapot élt meg a kvízhős.
Radenkovics irányításával egyébként 2014 után először telelt a harmadik helyen a miskolci gárda, de a rossz februári rajt után mennie kellett. Radenkovicsnak egyébként ez lesz a harmadik érája a diósgyőri kispadon, ugyanis 2013 és 2015 között másodedző volt Tomiszlav Szivics mellett – meglepő módon akkor is Kovács Zoltán volt a sportigazgató.
„Örömmel jövök ismét Diósgyőrbe, mert ahogy korábban többször elmondtam, úgy érzem itt magam, mintha a második otthonom lenne.
Távozásomkor is nyitott voltam a visszatérésre, de meg sem fordult a fejemben, hogy már néhány hónap múlva sor kerülhet rá. De ilyen a labdarúgás, ilyen az élet.
Kovács Zoltán sportigazgatóról nem csak a közös diósgyőri évből őrzök pozitív emlékeket, hanem az azóta eltelt időszakban is több-kevesebb rendszerességgel beszéltünk telefonon, illetve néhányszor találkoztunk” – nyilatkozta a tréner a klub hivatalos honlapján.
A bejelentés természetesen azonnal felkorbácsolta a kedélyeket a miskolci szurkolók körében: abban nincs egyetértés, hogy Radenkovics jó választás-e, abban viszont egyértelműen igen, hogy a vezetőség gúnyt űz szeretett csapatukból.
„Ami itt megy, az tragikomikus, sajnos.”
„Bohócok vagytok!!!”
„Ha a jót feltételeznénk, tegyük fel, akkor az előző sportigazgató hibás döntését hozzák helyre. De persze ez a Diósgyőr, szóval nagyobb az esély, hogy nem volt senki (vagyis lett volna, Pinyőőőő pl.) és visszahívták, mert hát ismeri a keretet, a stadiont, van helyismerete Miskolcon, mi baj lehet?”
„Nevetséges, amit műveltek…”
„Nem tudunk mit tenni, ez van. Rajta kívül már senki nem jön ide edzőnek, mert a vezetőség és a külső hátországa teszi a dolgát. Ide csak az jöhet, aki azt teszi, amit ők mondanak! Ezek után nagy meglepetésre nem számítok játékosigazolással kapcsolatban sem! Kíváncsian várjuk a jegy- és bérletárak bejelentését is!”
Most akkor a stadion melletti területről a cirkusz átköltözött a stadionba? Mi szurkolók leszünk a bohócok?”
„Ez jobb, mint a Barátok közt...”
„A Nyíregyháza meccs után azt mondtam: nem megyek DVTK-meccsre, amíg ő az edző. Most elég sokat spórolhatok.”
Kabaré. És csodálkozunk, hogy állandóan rajtunk röhög az egész ország…”
„És ezt is sikerült elérni..... A Diósgyőrt közröhej tárgyává tettétek.”
„Amúgy azt lehet tudni, hogy milyen távra szól a szerződése, amit úgyse tölt majd ki? Vagy ez is akkora titok, mint hogy milyen ingyen(kukázott) játékosokkal indul néhány nap múlva a felkészülés?”
Így látják a jelenlegi helyzetet a diósgyőri szurkolók.
Fotó: MTI/Derencsényi István